Budakalász: egyszerűen nagyszerű

Vannak, akik az egyszerűségben látják a legnagyobb szépséget. A sallangoktól mentes, letisztult épületben és az erre reflektáló, átlátható, egyszerű vonalvezetésű kertben. Ennek fényében épült ez az otthon, majd született meg ez a kert is.
Az épület oldalához csatlakozó pergola tartóoszlopai leképezve megjelennek a kertben, mint andezit sziklaoszlopok, azt jelképezve, mintha a meglévő sziklákat utánozva épült volna a ház.  Emellett a növényágyak különlegessége a kiválasztott fajták színének összhangjában rejlik, valamint a növényágyakba szabályosan elültetett dekorációs célú tiszafa sövények varázsában, melyek meg-megállítják a szemlélő buja évelőágyon végigfutó tekintetét.
A család apraja és nagyja is megtalálja a saját elfoglaltságát a kertben: a felnőttek kiülhetnek pihenni a kerti teraszra, finom vacsorát készíthetnek a kerti konyhában, az arra fogékonyak epret szedhetnek vagy éppen palántát ültethetnek a kert megfelelő részén. A gyerekek pedig a saját kis paradicsomukban találhatják meg a nekik való szórakozást: pingpongozhatnak, csúszdázhatnak, homokozhatnak. A játszótér úgy került kialakításra, hogy később, amikor a gyermekek már nagyobbak lesznek, a játszóteret nagyobb átalakítás nélkül lehet majd a kertbe visszacsatolni, például növényágyként vagy az eperföld bővítésével.

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!

Széchenyi EMVA

Széchenyi terv