Kertfenntartás

Mivel a kert egy folyamatos változásban lévő organikus tér, ahhoz, hogy évek múlva is azt a képet mutassa, amit a tulajdonos a tervezővel együtt megálmodott, szükséges a szakértő gondoskodás. A növények, mint más élőlények is, gondozást igényelnek, mely nélkül a legjobban megtervezett és kivitelezett kert is hamar értékét vesztíheti.
A rendszeres gyepgondozás, az évszakos igényeket figyelembe vevő karbantartás, a kórokozókkal szembeni prevenció nem kell, hogy a tulajdonos feladata legyen, sokszor biztonságosabb is, ha szakember végzi. Különösen fontos a helyesen végzett, szakszerű metszés, ami által a növények nem csupán szebbek lesznek, de élettartamuk is növelhető, vagy – fajtától függően – jóval tovább virágzásra bírható. A helytelenül végzett metszéssel akár évekre tönkre lehet tenni egy-egy értékes példányt.
Ugyan heti szintű fenntartási munkákkal nem foglalkozunk, azonban – a megfelelő tervezés és kivitelezés mellett – az általunk épített kertek fenntartásának későbbi szakértő támogatásával, valamint a legnagyobb hozzáértést igénylő munkák tulajdonosi igény szerint történő elvégzésével gondoskodunk arról, hogy kertjeink akár évtizedekig otthonuk éke legyen!

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!

Széchenyi EMVA

Széchenyi terv